Mindennapi kenyer

Amiota Londonban vagyunk rendszeresen sutunk kenyeret. Nem tudom pontosan miert, s hogyan alakult a dolog, de nagyon szeetjuk, es azota egyszer sem kerult kukaba kenyer. Nehanyszor sutottem, aztan inkabb Bogar. O lett a fo kenyersuto, mert sokkal finomabbat keszitt, mint en. Vrabel Krisztina receptjet kovettuk. Sima feher lisztbol, feher kenyer lisztbol, kevert lisztbol is keszitettuk. Nekunk a feher kenyerlisztes valtozat izlett a legjobban, es mi dobtunk bele egy kicsi cukrot is. Szeretem, de kicsit uncsi volt. Mindig van kedvencem, de szeretem cserelgetni a kedvencemet, igy kiprobaltam egy masik receptet is. Kovettem az utasitast, de nem cipocskakat keszitettem, hanem egyben sutottem a tesztat. Eloszor nem sikerult igazan, mert nem kelt meg tokeletesen, ami az en hibam volt. Masodszorra, mikor kizarolag barna lisztbol keszitettem, es a homerseklet es a huzatmentesseg felett is orkodtem, alomszep es csoda finom lett. Most keszul a harmadik feher kenyerlisztbol. Tegla formaban fogom sutni, mint legutobb is. Aztan majd keresek egy uj kedvencet, ha megunom.

Kenyér

Nálunk kenyér nem készült otthon, nem az a generáció vagyok, de kalács, más kelt nagyon gyakran, aminek tésztáját mindig olyan kéjjel érintettem, mint Amelie a magokat. Talán épp ezért, vagy fordítva, ok és okozat helyét pontosan nem tudva, de erős a vonzalmam a tésztákhoz, különös képpen a kenyér- és pékfélékhez: friss, ropogós zsömlék, illatos kiflik, ízesített bagettek és ciabatták, puha kenyerek, vicces és barátságos perecek és croissant-ok, szép kalácsok.
Sütöttem már kenyeret, és frissen mindig el voltam tőle ájulva, de néhány naposan, már egyáltalán nem, és rá is untam néhány sütés, alkalom után. Viszont múlt héten találtam egy receptet a Vrábel Krisztina-naptáramban. Tökéletes. Imádom, nem unom, alig várom.... Kívül ropogós, belül lukacsos és ruganyos, az íze pedig határozottan kenyér, nem pedig mintha kenyér volna vagy inkább kalács. Határozottan kenyér. És ami benne van: liszt (finom és graham), víz, só, élesztő. Ennyi.