Becs' szóra, én akartam. Persze csupa olyan étel jutott eszembe, ami sok hővel jár: rántott tök, sült krumpli, pizza, borsóleves. Végül Bogár meggyőzött (hozzá teszem, nem volt nehéz dolga): főzni most nem lehet. Így szombaton Marcellora bíztuk magunkat, és nem csalódtunk. Spagetti carbonara és lasagne al forno volt az ebéd. (Először azt gondoltam, csak kedves bók volt Bogár részéről, hogy az én lasagném, is van ilyen jó, de most, hogy átgondoltam, talán álszerénység nélkül mondhatom: valóban. Nem olyan, másmilyen, de van olyan jó.) Az étel hibátlan volt. Vasárnap csatlakoztunk a Városháza parkban sörözgetőkhöz, valamivel dél után, mégpedig azzal a szándékkal is, hogy ott ebédeljünk. Rögtön egy étterem-sátorba botlottunk, ahol mindketten cseh gulyást ettünk knédlivel, hozzá Ferdinánd sört fogyasztottunk, majd később, kis sörjegyeinkkel más söröket is megkóstoltunk: Zatec, Starobrno, Krusovice. Bogárnak a Brno, nekem a Kruso volt a kedvenc. De az ebéd is nagyon jó volt (nem annyira, mint a prágai Pivovarský důmban, de jó volt, tényleg). Kicsit menzaszerű volt, de élvezhető, jó menza. Imádom ezt az ételt. Boldog voltam, hogy ehetem, és nem csalódtam.
Ezen az élményen felbuzdulva hétvégén talán már malacos-knédlis-káposztás finomsággal csapjuk el az éhségünket... hacsak nem lesz kánikula.
