2009. november 26., csütörtök

kihagy

Húúú, hosszú időt kihagytam, úgy az írásban, mint a főzésben. Igaz múlt hétvégén volt húsleves, zöldborsós csirke, meg töltelék. A húsleves határeset, és nem volt elég meleg, mikor tálaltam. A csirke szerintem jól sikerült. Egészen olyan volt az íze, mintha anyukám készítette volna, és ez jó. A rizs viszont pocsék lett, és valami savanyú is elkelt volna mellé. A töltelék... fejlesztés alatt.
De a múlt nem érdekel, megpróbálok előre tekinteni. :)Most hortobágyi húsos palacsintára készülök, és az angol konyha egyik remekére a sunday roastra. Igen igen, és a következő héten, hétvégén pedig vörösboros tortát szeretnék készíteni, ami a legutóbbi alkalmakkor a kukában landolt a forrófejűségem miatt.
Lényeg a higgadtság, a nyugalom és a tengernyi idő, akkor minden jól sikerül.

2009. november 9., hétfő

tanulság

A hétvége gasztronómiai szempontból igen gazdag volt.... és sikertelen.
Szombaton halat sütöttem krumplipürével és párolt répával. Ez kellemesre sikerült. Aztán meglátogattuk a testvéremet és a barátnőjét, akik tatár bifsztekkel vártak minket. Én eddig még sosem ettem ilyen ételt, mert riasztott a nyers hús. Így, gondoltam, maradok a rántott sütőtöknél, de aztán a többiek olyan élvezettel fogyasztották a darált marhát, hogy én is megkóstoltam. Csodálatosan nézet ki, olyan lágy és krémes volt, muszáj volt megkóstolnom. Finom volt, bár egy kicsit hagymás, és nem is ettem túl sokat, csak egy kis katonát. Egyelőre nem volt rám nagy hatással, de Bogár imádja, így biztosan fogok készíteni.
Sütöttem süteményt, de nem lett az igazi, ám Ircsi sütőtökkrémlevese és banános muffinja annál inkább. A levest curryvel és gyömbérrel ízesítette, ami hihetetlen ízharmóniában volt a sütőtökkel. A muffin pedig tökéletesen visszaadta a friss banán ízét. Szerencsére megkaptam a recepteket, így én is próbálkozhatok.
Vasárnapra már csak szánalmas kísérletezések maradtak: hagymaleves (nem főtt meg kellőképpen), sajtostészta (sütőben megsütöttem, így száraz lett - de a paradicsom zseniális volt, mondta Bogár -), kompótalma diós mogyorókrémmel (elhűlt).
:( A paradicsom végül olívaolajon megsütve, bazsalikommal és fokhagymával megszórva került a tészta tetejére, és persze erre még reszelt sajt került. Ez tényleg nagyon finoman összesült. Tény, hogy ez volt a legjobb a vasárnapi ebédben. Tanulságos volt.

2009. november 6., péntek

csúszás

A sajtos tészta csúszik, egy baráti káposztás tésztának köszönhetően, ami nagyon finom volt. Ezek után csupa "talált" ételhez jutottunk. Mikor még nem tudtam, hogy ebédre tésztát eszem, rendeltem a büfében spenótot főtt tojással. Sanyi, a szakács mindig isten főzeléket készít, de a mai spenót... Hmmm... nyám-nyám. Este pedig kaptunk kis majonézes brokkolit finom fűszeres csirkefalatkákkal. Méghogy Kata nem tud főzni... legenda... ami nem igaz.
Így ma három ember főztjét fogyasztottuk, és még Bogár pirítósát, én pedig készítettem sült krumlit. Sűrű volt az este, és garantáltan én voltam a leggyengébb láncszem ez utóbbival, így most csalódottan, hallgatom a főzőműsort. Oda se merek nézni.

ma tészta

Már nem is vagyok annyira biztos, hogy finom volt az a túrókrém. Bár Bogár nagyon magasztalta. Én lélekben már a Ramsaynél látott mandarinos sajttortára készülök, talán ezért volt csalódás, és sajnos az alma sem volt az igazi. A sajttortához viszont még várom a megfelelő pillanatot... mondjuk... hmmm karácsony... Vagy hasonló.
Ma sajtos tésztával szeretném zárni a napot, amit budapesti tartózkodásom első évében tanultam az akkori "családomnál". Lesz benne szerecsendió, bors, olívaolaj és szerintem egy kis paradicsom is illene hozzá, de azt még nem tudom milyen formában.
Remélem, nem lesz olyan rossz, hogy aztán sóvárogva nézzük a főzőműsorokat a tévében! Ugye nem?!

2009. november 5., csütörtök

és még sör is

Sajnos a káposzta mellé sörre is szükség volt, így tovább távolodtunk az egészséges táplálkozás megvalósításától. Az efölött érzett fájdalom miatt viszont bőségesen kárpótolt minket a desszert. A túró vajkrémmel, vaníliával és forró almával felderítette szívünket. Ugye?

édes

Kevés cukor, és édesség… Az egészséges táplálkozáshoz vezető út egyik mérföldköve. Ez a múlófélben lévő hét egyik tanulsága. De ez vajon, hogy kivitelezhető a csalódások és hullámvölgyek között, ahol csak egy kis krém… csokoládé… sütemény hozhat enyhülést. Nem panaszkodom, mert azt tudom, hogy nem szereted, inkább nőiesen viselem: desszert kell, desszert lesz. Csak nem édes… nem olyan édes… és Bogár, mert ez a lényeg!