2013. június 7., péntek

Lazac tortilla

Hosszú, egyedül töltött, bevásárlás nélküli este eredménye lett ez a finomság. A hűtő pangott az ürességtől, csak két szelet lazac volt a fagyasztóban, ami a jó időnek köszönhetően gyorsan kiolvadt. Felkockáztam, s vajon, sóval, borssal, petrezselyemmel s fokhagymával megpirítottam. Egy fél fej jégsaláta és egy megbontott csomag tortilla lap várta, hogy a barnulás és kiszáradás előtt valaki végre megegye őket. No, a serpenyőben felforrósított lapra került a csíkokra vágott saláta, s nehány karika savanyú uborka, lazac kockák, majd egy kevés natúr joghurt. Feltekertem, s már kész is volt a remek vacsora, s így már nem is volt unalmas a lazac, amit a Bogarak általában krumpli pürével esznek.

Gyümölcsös-krémes (most éppen epres)

Fotó nincs, felfaltuk. Másnap jobb, mint frissen készítve.
Na most, szükség van egy piskótára, mondjuk négy tojásból. Nekem a vizes piskóta vált be:
4 tojás, 4 ek. víz, 8 ek. liszt, 8 ek. cukor, kevés sütőpor. A krém: 200 gr krémsajt s 1 nagy pohár görög joghurt (vagy konyharuhán át lecsöpögtetett natúr joghurt) összekeverve kevés mézzel és ízlés szerinti aprított gyümölcs... mondjuk eperrel. Vékonyan megkentem lekvárral a piskóta tetejét, majd rátettem a gyümölcsös krémet. Másnapra minden tökéletes lett: a piskóta nem folytogatott, de nem is ázott el; a krém nem folyt szét, de mégis lágy volt és könnyű.

2013. április 23., kedd

Pilóta helyett


Otthon járva, s ajándékot keresve külhoni s hazájuktól messze szakadt barátainknak az áruház polca előtt azon tanakodtunk Bogárral, vajon a vaníliás karika vagy a pilóta keksz a nyerő. Végül egy harmadik édesség mellett döntöttünk, de a fehér-barna korong csak nem ment ki a fejemből. Sosem tudtam eldönteni, rétegeire szedve vagy keresztül harapva szeretem jobban; a mintája mindig elbűvölt.
A húsvétra sütött linzer karika sikerén felbuzdulva úgy gondoltam, ilyet én is tudok sütni. Hát nem. Olyat nem, de másmilyet, másmilyen finomat igen.
A finomnak aposztrofált linzer receptemet használtam, vagyis 30 dkg liszt, 20 dkg vaj, 10 dkg cukor, 1 tojás keverékéből készült a tészta. Ezt megfeleztem, egyik feléhez vaníliás cukrot, a másik feléhez 1 evőkanál kakaóport adtam. Jól eldolgoztam a két tésztát, vékonyra sodortam, s egyenlő számú karikákat, pogácsákat szaggattam a fehér és a barna részből, majd kisütöttem. Végül elkészítettem a tölteléket, amit a csokoládé tortához is használok. Csak meg kell várni, amíg megszilárdul, mondjuk mint a mogyorókrém szobahőmérsékleten. Aztán lehet is tölteni - egy teáskanálnyi krém egy kekszpárhoz - s egy nap után fogyasztani.... nehéz addig várni, de akkor finomabb. Megyek, eszem is egyet, vagy kettőt...