2011. június 27., hétfő

Savanyú a szőlő

Az apple pie-projekten túl vagyok, a feladatot megoldottam. A pite külsőre, talán szerénytelenség nélkül állíthatom, gyönyörű lett. Az ízéről a lelkes fogyasztóközönség pozitívan nyilatkozott. (Nem idézném sem egyiket, sem másikat, mert az tényleg fellengzős lenne, másrészről nem tudni, a hirtelen barátok mennyire őszinték az igyekvő szakácsnővel szemben.) Magam nem tudtam józanul megítélni a pite élvezeti értékét, mert a tesztem borzasztóan sikerült, így nem volt kedvem az evéshez. Ettem belőle, de nem sokat és nem nagy lelkesedéssel. Egyáltalán, nem győzött meg, így gondoltam is: hasznos volt az angol kurzus; most oda a főző tudományom, és még angolul sem tudok.
Aztán két nap múlva újra elkészítettem. Kudarc nélkül határozottan kellemesebb volt.
A főzés mégsem olyan dolog, amit el lehet felejteni? Bár az angollal i így lennék... :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése