Kenyér

Nálunk kenyér nem készült otthon, nem az a generáció vagyok, de kalács, más kelt nagyon gyakran, aminek tésztáját mindig olyan kéjjel érintettem, mint Amelie a magokat. Talán épp ezért, vagy fordítva, ok és okozat helyét pontosan nem tudva, de erős a vonzalmam a tésztákhoz, különös képpen a kenyér- és pékfélékhez: friss, ropogós zsömlék, illatos kiflik, ízesített bagettek és ciabatták, puha kenyerek, vicces és barátságos perecek és croissant-ok, szép kalácsok.
Sütöttem már kenyeret, és frissen mindig el voltam tőle ájulva, de néhány naposan, már egyáltalán nem, és rá is untam néhány sütés, alkalom után. Viszont múlt héten találtam egy receptet a Vrábel Krisztina-naptáramban. Tökéletes. Imádom, nem unom, alig várom.... Kívül ropogós, belül lukacsos és ruganyos, az íze pedig határozottan kenyér, nem pedig mintha kenyér volna vagy inkább kalács. Határozottan kenyér. És ami benne van: liszt (finom és graham), víz, só, élesztő. Ennyi.